Home / Ungarische Sendungen / Valódi szenzáció volt a Frankfurti Autószalonon a Koronkán épített faautó

Valódi szenzáció volt a Frankfurti Autószalonon a Koronkán épített faautó

A Julia Roadster három évig épült, és egy szerencsés találkozásnak köszönhetően jutott el az autókiállításra.

 

Valódi szenzáció volt a Frankfurti Autószalonon a Koronkán épített faautó
Ha fából vaskarikát nem is, de autót sikerült építeni Szabó Péternek, a Kolozsvári Állami Magyar Opera egykori énekesének. A Koronkán elkészült,  Julia Roadsternek keresztelt alkotás  a Frankfurti Autószalon egyik kuriózuma volt és hatalmas népszerűségnek örvendett. Az alkotókkal beszélgettünk. Az egész egy hintóval kezdődött – mondta Szabó Péter, aki fiatal korában 12 évig asztalosként dolgozott. „Miután átkerültem az operába, abbahagytam az ácsmesterséget, majd több mint egy évtized után ismét nekifogtam művelni, hobbiként. Mindig szerettem a dizájnt, a formatervezést, a fával való munkát. Úgy 7-8 éve készítettem egy hintót, és rá pár évre jött az ötlet, hogy építhetnék egy autót is” – mondta.

Az ötletet előbb lerajzolta, amit egy makett követett, és itt csatlakozott az alkotófolyamathoz Ferenczi Csaba Zsolt 3D tervezőmérnök, dizájner. A Transindexnek elmondta, hogy a miniatűr modell alapján egy háromdimenziós tervet készített, amiből apróbb módosításokat követően megszületett a végleges vetület és három évvel ezelőtt elkezdődtek a munkálatok.

Valódi szenzáció volt a Frankfurti Autószalonon a Koronkán épített faautó

Az autó kőrisfából készült, akárcsak régen a hintók. „Miután Zsolt elkészítette a háromdimenziós tervet, egy az egy méretben kitettem a falra és onnan vettem le a méreteket. Fel kellett építenem egy egész vezetési folyamatot, hogy tükörképbe állítsam az egészet, egy érdekes szerkezetet építettem ehhez” – magyarázta Szabó Péter, aki az interneten kutakodva azt találta, hogy tömör fából még senki nem készített konceptautót a világon, ezért kihívásnak találta, hogy az első legyen ezen a téren.

Valódi szenzáció volt a Frankfurti Autószalonon a Koronkán épített faautóAz autó építői egy 1982-es Ford Taunust vásároltak, amiből felhasználták az első és hátsó futóművet, a V6-os, 110 lóerős motort és a kapcsolószekrényt. Emellett a faanyagot kellett megvásárolni, továbbá rengeteg munkaidőt emésztet fel az alkotófolyamat.

„Mivel szoros volt a határidő, az utolsó két hónapban éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy elkészüljünk a kiállításra. Aki egyszer tudott, mindenki segített, így nem tudjuk felmérni, hogy mennyibe is kerülhetne az autó, de el lehet képzelni” – válaszolt kérdésünkre Ferenczi. Hozzátette, hogy az összes mechanikai rész egyedi fejlesztés volt, ebben Mátyus Csabasegítette a csapatot. Az autóban egyébként Ford Probe székek vannak, a lökhárítók pedig a Mercedes nevéhez köthetők. Amit nem tudtak helyben gyártani – futómű, fékrendszerek, biztonsági rendszerek – azt megvásárolták.

A világ egyik legpatinásabb autókiállítására a szerencsének köszönhetően jutottak ki. „Péternek van egy vendégháza, ahol egyik alkalommal egy németországi vállalkozó szállt meg. Észrevette, hogy Péter és munkatársai min dolgoznak. Az üzletembernek szüksége volt egy autóra a kiállításon, hogy bemutathassa autószoftver termékét. Mikor meglátta, azt mondta, hogy egy ilyen autóba építené bele a technológiát. Ez volt a kiindulópont, hogy vigyük ki Frankfurtba az autót” – mondta a mérnök.„Mindenki értesült az interneten, hogy romániai magyarok vannak az autókiállításon, és sokan nagyon messziről jöttek és jönnek, hogy megcsodálják. Nagyon pozitív volt a fogadtatás és a visszajelzések” – tette hozzá Ferenczi. A volt-e már vásárlói megkeresés kérdésünkre megtudtuk, hogy az alkotók gondolkodnak rajta, hogy eladják az autót, ami még nincs befejezve, jelenleg 95 százalékos állapotban van.
Valódi szenzáció volt a Frankfurti Autószalonon a Koronkán épített faautó

„Az apró részletek kidolgozása még hátra van, de nyitottak vagyunk az eladásra, árat azonban még nem tudunk mondani. Ugyanakkor kaptunk már kiállításokra is meghívást, így nagy kérdés ez számunkra” – jegyezte meg. Sorozatgyártást nem terveznek, mert egyedi autóról van szó, nem szeretnék ugyanezt a modellt gyártani, és ha elkészül, nem is terveznek a továbbiaknak módosítani rajta. „Tervben van egy teljesen modern stílusú, elektromos meghajtású autó megépítése. Idő és pénz függvénye, hogy ezt mikor tudjuk megvalósítani” – számolt be Ferenczi a jövőbeni tervekről.

És miért lett éppen Julia az autó neve? Szabó Péter úgy válaszolt, hogy felesége, Júlia, három évig nélkülözte, a munkaórák száma meghaladta a 4000 órát. „Amúgy is szeretem ezt a nevet és talál is az autóhoz” – fogalmazott, majd arra kért, ha van rá lehetőség, tegyük be a cikk végére Chris Rea világslágerét is.

Forrás: http://eletmod.transindex.ro/?cikk=25497